Gondoltam irok pár szót a paypalról, mert ez egy fontos része ezeknek a programoknak (is), alapvetően ez egy proxy, egy közvetett céget jelent az eladó és a vevő között, másképpen a pénzt utaló cég, weboldal és közted. Ez azért jó mert nem kerül ki a számlaszámod, a bankszámlaszámod és semmid.
A netes vásárlás és pénzes dolgod eleve mindenkiben kicsit visszatartó erőt tartanak az interneten, erre találták ki a Paypalt, most nem fogok mesét mondani, eredetileg egy különálló cég volt, aztán az Ebay megvette sok milliárd dollárért, végül pedig nagyon befutott. Bár most a Google checkout is jön fel, ebből volt a Google és Ebay között nemrég majdnem balhé is, hiszen a Google legnagyobb hirdetője az Ebay és a Google be akarta nyomni az Ebaybe a Google Checkoutot, amit nem nézett az Ebay jó szemmel, végül majdnem szakítás lett belőle. Ez kicsit bonyolultabb sztori de ez nem az a blog ahol ilyesmit fejtegetek.
A lényeg, hogy a Paypal egy közvetítő szerepet játszik a két fél között, úgy, hogy egyiknek sem kerül ki olyan fontos adata, mint mondjuk a bankkártya száma, létrehozása alapvetően egyszerü, regisztrálni kell és kell hozzá egy bankkártya ami valami dombornyomott legyen, mondjuk visa classic vagy maestroból most nem jut eszembe melyik. Mikor regisztrálsz levon 1 dollárt próbából, hogy, biztos van-e mögötte igazi bankszámla, nem csak kamuzol, ez a legközelebbi tranzakciónál visszakapod és ennyi lényegében.
8db emailcímet lehet hozzáadni ami kell lényegében a tranzakcíókhoz, persze ez nem jelenti azt, hogy ha valaki most tudja azt az emailcimed, akkor máris hozzáfér a pénzedhez, Paypalon bármi történik azt Neked engedélyezned kell, nem úgy megy az, hogy csak úgy történik valami és viszik a pénzed.
Hirtelen ennyi röviden amit el kell mondani Paypalról, én már jó pár éve használom Ebay ügyben is és eddig semmi panaszom nem volt rájuk, egyetlen egy negativuma van, méghozzá az, hogy nem szabad a Paypalra hagyni a pénzváltást, mert valami iszonyú szar árfolyamon váltják. Be kell állitani, hogy hagyjon mindent eredeti pénzben, és majd a bankod elintézi, a bankod úgyis át fogja váltani.